2010 májusában nőtt az építő ipari szektorban tevékenykedő cégek csődjeinek száma, továbbá gyorsult az egy évvel korábbi viszonylathoz mért leépülési folyamat is.
Áprilisban a szektor ugyan megtorpant, és nem mutatkozott jelentős csökkenés, azonban májusban annál inkább beindult a lavinaszerű folyamat. A hitelezők idén májusban 31-el több cég ellen indítottak felszámolási eljárást, mint az előző évben. Áprilishoz képest (310 eljárás) azonban 32-vel több (342) cég ellen indult eljárás. A szektor sajnos a válság legkényesebben érintett csoportja, amely nemzetgazdasági szinten még mindig a legrosszabb helyzetben van. Sajnos a fizetésképtelenség szempontjából tekintve is csak növekedést tudhatunk magunk mögött, hiszen a körbetartozások hatására egymást döntik be a vállalkozások.
A furcsának nevezhető tény azonban az, hogy az idei év májusában 71-el több céget alapítottak, mint a 2009-es évben. Ami azt jelenti, hogy az építőipari cégek jelentős része, újrakezdte máshogy működését.
Vállalkozókként tapasztaltuk mi is a termelés visszaesését, azonban ügyfeleinket is tájékoztatjuk, hogy ne feledjék, hogy olyan cégekkel szerződést kötni akik nem képesek kiegyenlíteni tartozásaikat, nem kifizetődő. Mi magunk büszkék vagyunk arra, hogy a megfontolt vezetői döntéseinknek köszönhetően túléljük a válságot, és továbbra is köztartozás mentesen elégítjük ki ügyfeleink kívánságait.
Konkurenseinknek pedig egy fontos tanáccsal szolgálnák: Ha olyan cégekkel szerződnek, akik nagy munkákat ígérnek és utólagos fizetésben állapodnak meg akkor számítsanak rá, hogy lesz olyan aki a válság hatására nem fogja kifizetni őket ezzel is bajba sodorva megélhetésüket, és tisztességes működésüket. Ezek elkerülésére az jogszabály a munka ellenértékének ügyvédi letétbe helyezését teszi lehetővé, amellyel elkerülhetőek a hasonlatos helyzetek.
Kívánunk mindenkinek eredményes és jó munkát.
Festékszer Kft.